AZ EMBER jó és tökéletes. Mármint mindenestől, testestől lelkestől ... (ki hogyan fogja fel.

Az én felfogásom szerint az EMBER egy hétdimenzionális lény, aki itt és most továbbképzésen vesz részt ebben a világban.

Az itt érzékelhető részünk "elszenved" némi kivetnivalót (kölönböző tökéletlenségek formájában, mint amilyen a testi-lelki fogyatékosságok vagy betegségek). A fogyatékkal élők, ha megtalálják saját fontosságukat, hasznosságukat és pótolhatatlanságukat ebben a világban akkor akár tökéletes harmóniában és boldogságban is élhetnek. Ha viszont mindig másban keresik a hibát a saját állapotuk miatt ...
Ezáltal mennyire könnyebb a helyzete egy olyan embernek aki nem fogyatékos és van lehetősége meggyógyulni akár tökéletesen is. Neki még könnyebb harmóniát keresve megkeresni a megoldásokat a különböző kihívásokra (mert egy-egy betegség, baj, probléma jobb ha ilyen meghatározást kap). Ha ezeket átminősítve megoldandó feladatként kezeljük, már nem is vagyunk tehetetlen elszenvedői ennek az életnek, hanem tevékeny önmagáért felelőséget vállaló EMBER tud belőlünk vállni.

Nagyon jó alap ezen kutatásokra a betegségek értelmezése különböző analógiák segítségével. Ilyen analógia több is közkézen forog. Valahogy szinte személy szerint lehelletnyit válltozik, de a lényeg ugyanaz marad.

Fel kell tennünk a kérdést: Mire jó ez nekem? S mindaddig amíg erre nincs meg a megfelelő válasz "járjuk a csárdást, kettőt erre, kettőt arra" de a körből kilépni csak a válasz kulccsal lehet.